A velünk élő állatokat megkülönböztetjük aszerint, hogy milyen minőségű kapcsolatot építünk velük, és mit várunk tőlük. A gazdaságilag hasznos háziállatokat lehet szeretni, lehet tisztelni, kell velük foglalkozni, és persze adott pillanatban használjuk őket. Az ilyen kapcsolat minősége évszázadok óta csiszolódik, hiszen a haszonállatot tartó gazda érdeke, hogy a tehén sok tejet adjon, a disznó jól egyen. A továbbiakban azt a kapcsolatot szeretném bemutatni, ami túlmegy a "kutya a küszöbig jöhet, és ne tovább" elven.

 

A környezetünkben vannak olyan fajok, elsősorban a kutya és a macska, akiknél ezek a szempontok többé-kevésbé értelmüket vesztik. Persze, a macska dolga, hogy egeret fogjon, de miért is tegye, ha kap enni? És ha nem teszi, mire való? A kutya dolga, hogy őrizze a házat. Kielégíti ez a kutya igényeit? A gazdának elég, ha a néha arra tévedő idegent jól megugatja a kutyája? Aztán persze van olyan helyzet, amikor a kutya, macska a lakásban lakik, ahol ilyen tevékenységet nincs alkalma végezni. Ha feltételezzük, hogy a gazdáinak oka volt magához venni őket, új funkciót kell keresnünk nekik, illetve új minőségű kapcsolatot feltételezhetünk. El lehetne intézni annyival, hogy a kutya, macska nem lakásba való. A tudatos állattartók - kiképzők és más szakemberek véleményére alapozva - személyes tapasztalatból tudják, hogy a kutyafajták egy jelentős részének két alapvető célja van: az egyik, hogy a gazda közelében legyen, a másik, hogy a gazda közelében, a gazdával együtt végezzen közös tevékenységet. Az előbbire jó példa, amikor este kifejezésre juttatja a kutya, hogy szeretne az udvarról a gazdához bejutni a házba, és tíz perc múlva a gazda lábára téve a fejét békésen alszik. A második az aktív élethez kötődik, a gazdával elmenni valahova, trükköket tanulni, bármit tevékenykedni, a lényeg, hogy a gazdával együtt.

 

Az ember közelében élő állatok közül azokat a fajokat, amelyek igénylik az együttélésnek ezt a minőségi fokát, nevezhetnénk társállatnak. A társállat nem "hobbiállat", mert nem egy tevékenység-típust jelent a velük való kapcsolat, hanem a mindennapok része, minden percben egymás életének részei vagyunk. Aki társként tekint egy másik élőlényre, nagy felelősséget vállal. Meg kell ismernie, meg kell tanulni a a nyelvét, meg kell tanulnia, hogy milyen igényei vannak, mit várhat tőle, és milyen viszonyt kell ahhoz kialakítani az adott egyeddel, hogy az együttélés, a társként elfogadás és a maga elfogadtatása a lehető legstresszmentesebb legyen mindkét fél számára. Ugyanakkor egy ilyen felelősségteljes választással a gazda kötelezi magát arra, hogy nem rekeszti ki a társállatot. Senkinek nem jut eszébe azon háborogni, hogy az autóba tankolni kell. Annak, hogy az autó elvisz oda, ahova szeretném, az az ára, hogy karbantartom, tankolok bele, figyelem a kijelzőket, és ha probléma van, megoldom, vagy segítséget kérek. Talán  furcsa példa, de a párhuzam adja magát. A dolog nehézsége, hogy egy élőlénynél, mondjuk egy kutyánál a probléma - leszámítva a testi tünetekkel járó betegségeket - a lelki működés zavarában nyilvánul meg. Ha nem adjuk meg egy társállatnak azt a lehetőséget, hogy tásként szegődjön hozzánk, és mi nem fogadjuk el társnak, előbb-utóbb súlyos károkat okozhatunk. Tipikus családi fajtacsoport a retrieverek. Egy labrador retriever nagyon sok közös tevékenységet igényel, a gazda szinte folyamatos jelenlétére szüksége van. Ez nyilván abból adódihat, hogy a fajta alakítása során ez is cél volt: együttműködő, a gazda társaságot maximálisan igénylő, a gazdára figyelő fajtát szerettek volna "létrehozni". Az ilyen kutyákkal együtt kell élni. Ez persze nem jeleni azt, hogy hátizsákban mindenhova magunkkal kell vinnünk, és azt sem jelenti, hogy a szomszéd nem tudja megetetni, ha úgy alakul. Azt jelenti, hogy amikor a gazda otthon van, akkor az ő pár méteres körzetében érzi jól magát. Ezt el kell fogadnunk, hiszen mi bólintottunk rá annak idején. Az autóval együtt kaptuk a benzintankot is... Az ilyen kutyáknak stresszforrás az, ha a gazda nem engedi a közelébe, ez akár a büntetés egyik formája is lehet, amennyiben jól körülhatárolt szabályokkal nem tudjuk neki megmagyarázni, hogy most az akcióra egy kicsit várnia kell.

 

Az, hogy a lakásba, a közelünkbe engedjük, természetesen nem jelenheti azt, hogy nincsenek jól körülhatárolt szabályok. A konyhában nem biztos, hogy helye van. A hálószobában úgyanígy. Persze dönthetünk úgy, hogy bárhova mehet, de a fenti sorok üzenete nem ez. Egy társállatnak elég az, hogy amikor a család aludni megy, ő az előszobában foglalja el a helyét. Elég neki, mert addig a közelünkben volt, és tulajdonképpen az előszoba is a "közelünk" része, ahol - amikor reggel fölkelünk - rögtön ismét velünk egy térben van, megint együtt vagyunk.

 

Szerző: Pannon Puma  2009.12.28. 15:18 Szólj hozzá!

Címkék: hellókarácsony

A bejegyzés trackback címe:

http://bukosisak.blog.hu/api/trackback/id/tr671628418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.