Sanyi Bácsi 75 éves, szikár, stramm öreg. A romhalmazt, amiben eddig lakott, átláthatatlan kerítés veszi körül, de a putri, a lom, a szemét teteje már a kerítés fölé ért, így sejthető volt, hogy mi van azon belül.
Sanyi bácsi szerencsétlenségére most az ingatlanját, ahol az egy négyzetméterre jutó patkányok száma valószínűleg régiós szinten is a legmagasabb, egy felüljáró építése miatt ledózerolják. A környéken lakók bármelyike, meg aki valaha volt benn nála, első körben rávághatja, na, azért a putriért nem kár. Körülnézve az udvaron, egyetlen lakhatásra alkalmas épületet nem láttunk. Sanyi bácsi mégis fitt, 75 évesen jogosítványa van, dolgozik, kaszál, csencsel, ki tudja mit még.
Ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy a szociális ellátórendszer csődje, a rendszerbe tolt milliók végtelen névértékűvé inflálódásának mintapéldája az, ami Sanyi bácsit körbevette. Hogy egyetlen szociális munkás látókörébe nem került, hogy egyetlen erre hivatott inztézmény nem lépett felé egy lépést sem, miközben lenne erre apparátus, ez szégyenteljes. Sanyi bácsi elfogadta a segítséget (van olyan öreg, aki nem). Az állatvédők persze nem tudják átvállalni az előbb említett állami feladatokat, legföljebb megteszik önkéntesen, magánemberként, ami energiájukból, idejükből telik. Leveszik Sanyi bácsi válláról a kutyák minimálisan szükséges ellátását, ha kell, kiszedik a lovat a trágyából, megitatják, megetetik, persze alkalomszerűen. A többire meglenne az a hálózat, amelyet az adóforintjaink sokaságából tartunk fenn. Hol vannak a szociális munkások, a mentálhigiénés szakemberek, a köré szervezett önkéntes segítők, akik terepi, valódi munkát végeznek? Hol vannak azok, akik tudva, hogy mi van a kerítésen belül, odamennek, hogy patkányt írtsanak - ha kell, közpénzből, hiszen ez mindenkinek az érdeke?
Éppen a napokban jöttünk össze páran, hogy az önkéntes munka mibenlétéről, a céljainkról beszélgessünk. Ketten voltunk a Kutyamenhely Alapítvány munkatársaként, a további hat résztvevő célként az emberek segítését említette, ki gyerekekkel, ki idősekkel szeretne foglalkozni. Ezeket az embereket kellene megszólítani, ezzel párhuzamosan persze a meglévő erőforrásokat a helyszínekre, a terepre, a sanyibácsikhoz koncentrálni. Az irodából, a hivatalból ritkán látszanak a problémák a maguk valójában. És persze hány olyan öreg lehet, még a városban, akik talán ennyire sem tudják magukat ellátni, segítségük pedig nincs... Sanyi bácsi büszke ember, nem fog bemenni semmiféle hivatalba, hogy egy-két markos legény segíthetne neki, ha volna ideje, és a munkája is ez volna. Azt sem tudja talán, hol van ilyen hivatal. De akinek ez a dolga, legyen füle hozzá. Nem olyan nagy ez a város, jártában-keltében hall az ember mindenfélét, hát járjon utána. Igen, ha kell, a szabadidejében, mert ez a hivatása.
Állatvédőként gyakran belebotlunk olyan élethelyzetekbe, ahol mi csak kis hatékonysággal tudunk segíteni. Ilyenkor legfeljebb jelezni tudunk, ha van kinek. Sanyi bácsinak egy hónapja el kellett volna hagynia az ingatlant, ráadásul volt hova mennie, az azért kapott összegből egy nem messze lévő ingatlant vásárolt. Ezzel alkalma nyílt arra, hogy átválogassa magának a sok kacatot, lomot, amit felhalmozott, de hetvenöt éves korára könnyen eljut az ember odáig, hogy minden fontos neki, ami körülötte van. Embereket fogadott, akik egy hétig pakolták neki az egyik helyről a másikra a fontosabb cuccokat, anyagért cserébe, de még így is maradt bőven a régi helyén. Száz méterre van tőle a vastelep, az udvar jó része oda való, de azt a mennyiséget egyedül felpakolni emberes feladat. Nem egyemberes. Persze ha mi nem vasárnap megyünk, a dózerolás előtti utolsó napon, és tudjuk, hogy ilyen problémái vannak, akár segíthettünk is volna. Nekünk erre nem volt így lehetőségünk. Úgy látszik, másnak sem.
Mi azért mentünk, hogy az állatokat elmenekítsük a másnapi, rendőrrel is kikényszeríthető dózerolás elől, mert az állatok nem tudnak biztonságba menekülni. Az, hogy a kutyák végig az utcán kóboroltak, már megszokott kép. A ló és a baromfi viszont sokkal kiszolgáltatottabb náluk, rajtuk akartunk segíteni. A csavar ott van a dologban, hogy Sanyi bácsinak nem volt hova rakni a lovat, ugyanis az új ingatlanán ló nem tartható. Ez tény. A kiérkező rendőröknek ezt próbáltuk elmagyarázni, valamint azt, hogy ha Sanyi bácsinak menni kell, a rendőrök elvezetik, rendben, de a lóval mit fognak csinálni? Próbáltunk közösen jogalapot találni arra, hogy bárhogyan is, de kihozzuk, és elvigyük biztonságos helyre, akár ideiglenesen is, amíg Sanyi bácsi helyet nem készít nekik. Meggyőződésem, hogy erre a látottak alapján lett volna jogalap, és megtehettük volna. A ló ugyanis egy beszakadt tetejű beállóban volt kikötve, Sanyi bácsi elmondása szerint hetek óta nem volt kinn, gyakorlatilag fizikai képtelenség lett volna naponta kivinni a lomtengeren keresztül. Széna nem volt előtte, víz nem volt előtte, megmozdulni nem tudott, mert be volt szorítva egy másfél méteres trágyakupac és egy fal közé, hetek óta gőzölődve az ammóniában, áztatva a patáját a trágyalében. Amikor az egyesület önkéntesei megitatták, több vödör vizet megivott egyhuzamban. Ez a helyzet egyértelműen kimeríti a Btk. állatkínzás jogállását, ez a bánásmód ugyanis - a mozgatás hiánya, a fertőzött környezet, a paták veszélyeztetése, és azon keresztül a fertőzések esélye, valamint az étel és a víz hiánya veszélyezteti az állat egészségét, akár tartós károsodást okozhat, de ugyanígy ütközik az állatvédelmi törvény előírásaival, mert a jó gazda gondossága nyomokban sem volt felfedezhető.
Ebben az esetben hangsúlyoznánk, hogy az állatkínzás miatti feljelentés leginkább ennek az áldatlan, jogszabályba ütköző állapotnak az azonnali megszüntetésére szolgált volna, vagyis a ló biztonságba helyezését szerettük volna a törvény erejével kikényszeríteni, akár a tulajdonjog változatlanul hagyása mellett, amennyiben Sanyi bácsi jogszerűen és megfelelő helyen a későbbiekben el tudja helyezni az állatot. Nem célunk Sanyi bácsi börtönbe küldése, hiszen ez sokkal inkább szociális probléma, aminek következménye a lom,a  patkány, az elhanyagolt környezet, a háziállatok nem megfelelő ellátása. Mi a következményen elborzadva azt nem értjük, hogy embereket hogyan hagyhatunk ilyen körülmények között élni.


Egy kis kitérő: ezt nem elsősorban önkénteseknek kell megoldani, leásni a probléma gyökeréig. Felháborító, hogy közpénzen fenntartott közintézmények önkéntesekkel végeztetnek munkát. Az önkéntes munka a civil szervezetek, egyházak sajátja, erkölcsi értelemben nincs joga például egy közművelődési intézménynek önkéntesekkel végeztetni azt, ami ott az intézmény jellegéből adódó feladat. Azért fizetünk adót, azért kapnak ebből ezek költségvetésként, hogy amennyi munka van, arra vegyenek föl embert, pénzért, fizetésért. A következő lépés az lesz, hogy kitesznek mindenkit a gyámhivatalból, és önkéntesek végzik a munkát? Ez nagyon rossz irány. Az önkénteseknek azokban a civil szervezetekben van a helye, akik az alap állami ellátáson felül nyújtanak valami pluszt, vagy az olyan területeken dolgoznak, amire az állami ellátórendszer hiányzik, például az állatvédelem területén.


A kiérkező járőrök nem kívánták megnézni a lovat, végül nem tudom, hogy az egyikük megtette-e. Nem vettek föl jegyzőkönyvet, legalábbis nem az állatvédők elmondása alapján. Ugyanakkor azt javasolták, hogy menjünk be a kapitányságra, és tegyünk feljelentést, ahonnan ez alapján kiküldenek még aznap egy technikust, aki rögzíti a - másnap fizikailag megsemmisülő! - helyszínt. Ezt megtettük, a rendőrség épülete előtti virágládákon töltött szűk egy óra várakozás után a két civil szervezet öt képviselőjéből egy személyt beengedtek a kapitányságra, aki a kulcsra zárt ajtó mögött, állva elmondhatta a tényállást. A beszélgetés kulcsmondata:


amíg él a ló, addig nincs állatkínzás.


Erre hivatkozva, valamint arra, hogy a beérkező járőr jelentése alapján fogják megtenni a lépéseket, nem vettek fel jegyzőkönyvet. Hogy ez mennyire jogszerű, ki fog derülni, mindenesetre a körülmények és a "bűnügyes kolléga" viselkedése miatt panasszal élünk a felettesénél. Így jegyzőkönyv annak a járőrnek az elmondása alapján fog készülni, aki tudomásunk szerint be sem ment a területre. Köszönjük a Magyar Köztársaság Rendőrségének a segítőkész, szakmailag magas színvonalú munkát, hozzáállást. Ebédidő volt, talán ez volt a probléma?
Adalék a történethez, hogy nem találtunk egyetlen olyan állatorvost sem, beleértve az ügyeletes állatorvost is, aki hajlandó lett volna kijönni a helyszínre, legalább szóbeli szakvéleménnyel alátámasztani az állításainkat a ló állapotára vonatkozóan. Ez szintén nagyon szomorú, igazi magyar vonása a történetnek.

 

--------------------------------------------------------------------------

Frissítés 2011. szeptember 12.

A kérdésünkre a Rendőrségtől NEM kaptunk választ, miszerint jogszerű volt-e a feljelentés (jegyzőkönyv) felvételének megtagadása:


 

A Rendőrség kikerülte a választ, ugyanakkor a 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról 171. és 172. paragrafusa egyértelműen kimondja, hogy jogszerűtlen volt az eljárás.

Szerző: Pannon Puma  2011.07.04. 11:02 4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bukosisak.blog.hu/api/trackback/id/tr743037066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bodzavirágom 2011.07.05. 16:25:35

........... Elképeszt a történet.
Írjátok meg, lécci, mi lett szegény párával. Úgy értem a lóval. Persze Sanyi bácsi sorsa is érdekel.

Várkonyi Andi · http://www.zakuszkatanya.hu 2011.07.05. 18:53:08

Az ügyben a jegyző is köteles lépni, ill. a rendőrségnek célszerű megpendíteni egy tévés szereplési lehetőséget, ha már egyszer tojnak a kötelességükre. Csináltatok fotókat a lóról/tartási körülményekről?
Sanyi bácsi meg ne tartson lovat, ha nem tudja/akarja ellátni.

Pannon Puma 2011.07.05. 20:10:20

sziasztok, hétfőn a lovat az egyesület biztonságba helyezte, ez a része rendben van. Sanyi bácsi tulajdonképpen palotába költözött ahhoz a romhalmazhoz képest, csak a cuccokba ott is belefullad, a patkányok költöznek vele, az állattartási rendelet szerint pedig ott ló nem tartható, így bár jogilag Sanyi bácsié a ló, ha nincs hova tennie, nem kaphatja vissza. Németh Jánosnak az Igazgatási Osztályon maximális köszönetünk, az ő határozott közbelépésének köszönhető, hogy amint lehetett jogilag, frappánsan megoldódott a sztori. Ezen a vonalon nem lehet okunk panaszra, sőt...

Várkonyi Andi · http://www.zakuszkatanya.hu 2011.07.05. 20:32:15

Szuper, örülök, hogy pozitív fordulatot vett a dolog. Mik a lehetőségek, mi lesz a ló további sorsa?
süti beállítások módosítása