Történt, hogy egy kedves barátunk, név szerint Misi, mozgósította francia kapcsolatát, és ketten meglátogattak minket. A szombat délutánt emelném ki, mint kevésbé személyes vonatkozású csodát.

Kétségtelenül későn indultunk a péntek esti éjszakázás következményeképpen, bár egy júniusi szombaton a négy óra emberi számítás szerint még javában délután volna. Ha valaki megnézi Szombathely hivatalos honlapját, bizonyára elcsodálkozik, hogy a sok látnivaló közül nem tudtunk választani. Ne tűnjön szőrszálhasogatásnak, de a felsoroltak egy része azért nem addig van, ahogy mondani szokás, mindegy.

Első körben megnéztük volna a Székesegyházat, mert a hölgy történetesen szakmailag ilyen irányultsággal bírt, tehát készült. Egy szép zártszelvény-üveg kombináció akadályozott meg abban, hogy Isten házába lépjünk (Franciaországban mindig nyitva van minden tempom - nekem a Bibliából is valahogy ez a verzió rémlik). De ha már ott vagyunk, legyen a Smidt Múzeum. Ez háromnegyed öt magasságában, szombat délután. A hölgyek sajnálkoznak, de csak ötig vannak nyitva, és legalább egy óra végigjárni, tehát finoman céloznak arra, hogy inkább ne menjünk be. Kérdezem, a Múzeumfalu vajon meddig van nyitva. Saaaajnos az is csak ötig. Itt adtam fel a szombathelyi túránkat - az előzőeknek megfelelően a város szinte üres -, és a Fő téren keresztülvágva (az legalább nem zár be) bedobtunk egy sütit, mert meglepő, de a versenyszféra részeként fennmaradni és bevételt realizálni vágyó cukrászda nyitva van.

Utána pedig irány Csempeszkopács. Minthogy előző este a jáki templomot megcsodáltuk, említettem a kedves vendégeknek a legendát, hogy van egy kistesó nem messze. Odaérve lázas készülődés fogad minket, emberek tucatjai dolgoznak azon, hogy rend legyen, és már majdnem készen vannak, mint mondják, a következő heti vásárra. Meglepődöm a tempón, nem a szokványos hozzáállás... Azon meg még jobban, hogy a templom ajtaja nyitva, és egy úriember még biztat is, hogy menjünk fel a toronyba, és csak mesél, csak mesél (mellesleg az ő száma ki van írva, tehát ha éppen nem lett volna ott, jött volna kinyitni az ajtót). És mi ebben az ékszerdoboznyi kis templomban csak hallgatjuk, és egyszerűen csak jól vagyunk. És ehhez az élményhez, hogy valaki szeretettel fogad, és mindarról, ami körülveszi, olyan szeretettel és lelkesedéssel mesél nekünk, mintha egy jól megírt mesét mondana, egy megyeszékhelyről egy nyári napos délutánon egy apró faluba kellett mennünk, amit persze a legkevésbé sem bántuk meg.

 

Az egésznek számomra két tanulsága van: Szombathely nem akar a turistákkal foglalkozni, púp a város hátán, idejön nyáron, és megzavarja a dolgos hétköznapok kényelmes rutinját, és a másik, hogy ezek szerint a pénzük sem kell. Nem feltétlenül a belépőkből befolyó összeg volna a lényeg, bár az is nyilván hozzájárulna a dolgozók megbecsüléséhez, hanem a generált egyéb pénzmozgás. Arról nem is beszélve, hogy az én arcom égett, amikor a vendégeinknek azt kellett mondanom, hogy öt óra elmúlt, Szombathely ennyi volt...

Szerző: Pannon Puma  2009.06.06. 23:38 Szólj hozzá!

Címkék: kultúra szombathely turista kaka

A bejegyzés trackback címe:

https://bukosisak.blog.hu/api/trackback/id/tr461168365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.