„A hajléktalanoknak gyűjts inkább, ne a kutyáknak”


Sokan azt gondolják, hogy az ember a teremtés csúcsa. Sok ember meg még azt is gondolja, hogy ezért az embernek több joga van. Több joga lopni, embertől, természettől, levegőtől, víztől, kifosztani a föld belsejét, kihasználni aztán eldobni mindent, ami a keze ügyébe kerül. Egy állat annyit vesz el, amennyire szüksége van. Kivéve talán a Panka, aki labrador, és ha elé tennék egy tizenöt kilós zsák tápot, addig enne, amíg ki nem pukkad. Ő már belekóstolt az emberi kizsákmányolásba, de nem hibáztathatom, hiszen mi tettük ilyenné. Mi hitettük el vele, hogy van bőven.


Sajnos vannak olyan állatok, akikkel egyszer elhitették, hogy van bőven, aztán bemutattak nekik egy jó nagyot. Olyanok is vannak, akiket ráadásul jó messzire vittek, és elfelejtették „hazavinni”. Őket találjuk meg olykor az erdőben, út szélén, zacskóban, dobozban. És jópáran úgy gondoljuk, hogy nekik igencsak joguk lenne reklamálni, bíróságra menni, és pert nyerni, ismert tettes ellen. És azon tűnődünk, hogy mit tett vajon egy állat - akit az ember tett azzá, ami -, amiért vele aztán ugyanaz az ember ezt teszi.


Az ember nem a teremtés csúcsa. Az ember sok mindenre képes, és ezzel a képességével az egész történelme során folyamatosan visszaél. Vannak olykor hullócsillagok, Spartacus, Dózsa György, GreenPeace, akik több-kevesebb sikerrel ébrenlétre pofozzák az arra képes fajtársakat, és csak drukkolni lehet nekik, hogy ez az általuk előidézett állapot minél tartósabb legyen, de a kóma hosszú távon általában erősebb. Le lehet vágni kezeket lopásért, börtönbe lehet csukni bárkit emberölésért, majd kiengedni, mert ott benn nem ölt meg senkit.


Van egy törvény, mert felismerték, hogy az állatok is érző lények. Nem kétezer, talán csak röpke húsz éve született, legalábbis itthon. Felismerték. Nocsak, a Föld mégsem lapos? Nem kell etológusnak lenni ahhoz, csak figyelni az állatra, hogy bárki könnyedén észrevegye: olykor örül, olykor fáj valamije, máskor fáradt, vagy éppen határtalanul boldog. Felismerték. Már-már emberfeletti teljesítmény a teremtés koronájától, a föld urától. Még csak pár ezer éve figyeljük a mellettünk élő, hasznot hajtó társat, és most végre felismerték.


A gyerek a szobában játszik még?


Életem egyik meghatározó élménye a 14-es villamoson, munkába menet történt. Kicsit kóma voltam még, másrészt fiatal csikó egyetemista, ma már bizonyára jobban kezelném a helyzetet, mint akkor: köpni-nyelni nem tudtam. Egy négyes ülésnél leültem, velem szemben egy hajléktalan. Nyilván nem ült oda senki... Én sem azért, mert Terézanya voltam, hanem mert így sikerült, csak így egyszerűen. Köszöntünk egymásnak, és ő elkezdte mondani. Értelmiségi, jólszituált embereket meghazudtolóan. Hogy ő lakatos volt a hajógyárban, és most keres egy hidat, és leugrik, reméli, hogy meghal. Hosszú sztori volt, hiteles, igaz sztori. Csak remélni tudom, hogy valamit tudtam neki mondani, de olyat bizonyára nem, amivel bármit kezdhetett volna. És azt is csak remélem, hogy valami olyan történt vele út közben, ami megakadályozta abban, hogy az elhatározását tettekre váltsa. Ma már nem ismerném meg, de mély nyomot hagyott bennem ez a beszélgetés. Minthogy a címben szereplő mondat egy hajléktalan szájából hangzott el, értem azt is. Nehéz is vele vitatkozni, hiszen tudjuk, hogy az őket támogató szervezetek talán nem a leghatékonyabbak, hogy sok hajléktalan inkább az utcán alszik, mint hogy a neki egyetlen vagyonát jelentő kis zsákját valaki lenyúlja a menedéken. Ugyanakkor van menedék. Van választása, hogy bemegy, fürdik, enni kap, és vigyáz a motyóra, vagy kinn alszik az utcán. Nyilván nem ilyen fekete-fehér, de - legalábbis látszólag - övé a választás szabadsága.

Nem így egy állatnál. Sok faj gyarkolatilag életképtelen az ember segítsége nélkül. Nincs választása, illetve csak egy, és ezt mindenki tudja, aki valaha fogadott be bármiylen állatot: minden ellenérzés, rossz tapasztalat és gyanakvás ellenére az emberhez csapódni, akiben benne lehet a biztonság. És ha bejön, akkor élete végéig hálás tud lenni. Ha valamiben hatalmunk van - legalábbis bizonyos területeken -, akkor erre kötelező használni.


Aki szánt, az boronál is. Aki megszelidít, az adjon biztonságot is, mert ez a világ rendje, azé a világé, amelyet a föld az összes élőlényével megérdemelne. Az ember a gőgjével, a fegyvereivel, a pénzzel, az olajával kilóg a sorból.

 

Szerző: Pannon Puma  2009.08.31. 15:47 Szólj hozzá!

Címkék: kutya állat ember pusztítás gőg megszelidít

A bejegyzés trackback címe:

https://bukosisak.blog.hu/api/trackback/id/tr771350993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.